Tanyalovas Blog
Címlap Blog
Tanyalovas Blog
Élet a tanyán

A 2011-es év beszámolója

 

Az elmúlt évünk igen intenzívnek mondható. Akadályainkat könnyedén, mindig bizakodással fogadtuk, a kellemes élmények sora pedig mindinkább arra sarkall bennünket, hogy minél több lehetőséget megragadjunk azért, hogy együtt lehessünk, mulassunk és jókat lovagoljunk.

Az év első rendezvényén azon a farsangi nyílt napon, amikor 200 fánk és 250 palacsinta percek alatt a pocakokban landolt, a gyerekek lovagolhattak kézműveskedtek és bemutatókon csillogtathatták a szemeiket. Még ettől is nagyobb forgatagot sodort felénk az „Egy nap a megtartó magyar hazáért” elnevezésű hagyományörző- kulturális nap, vásárral, bemutatókkal és előadásokkal.

„Első lépések címmel” egy sorozat első állomásaként indult egy tanfolyam júniusban, amikor a lovasok elsajátíthatták a lóraszállás előtti és utáni teendőket, lóval való bánásmódot, kommunikácót; csupa olyan gyakorlati mozzanat, amik sajnálatosan a lovardák életéből a kezdők számára kimarad.
Csapatunk csiszolt munkával, komoly hozzáállással vitte végig a nyári lovastáborokat. Lillához és Petrához csatlakozva Zizu, Cinti és Gergő azóta is töretlenül terelgeti, fejleszti az apró lovasokat.

A fejlesztési munkálatok közül kiemelném a padlástéri szállás, a patamosó és új karám elkészültét. Szigeti apuka által a boxok és minden egyéb fémváz lefestésre került, amit igen nagyon köszönünk. Szép saját lószállító áll rendelkezésünkre, így a jövőben lószállítást is vállalunk. Ennek eredményeképpen lehetett szülinapi lovaglást szervezni a Loványi családnak otthon a kertjükben, Fehérke közreműködésével. Nagyon örültek a gyerekek, hogy megmutathatták a póninak az otthonukat.

A tanítványokra méltán lehettem büszke az Őszi Házi Lovasversenyen, mert mindenki igyekezett a legjobbat kihozni magából. A kitartó gyakorlásnak köszönhetően remek formába hozták magukat a lovasok, erről Berényi Miklós bíró is megnyugtatóan nyilatkozott; jó úton haladunk. A továbbhaladást segítette az őszi edzőtábor; a záróakkordnak számító vizsgáját szintén Miklós bírálta, és a lovasok szakmai tudását a lókiképzés elméleti-gyakorlati anyaga bővítette. A haladók számára a terepek és lovastúrák minden évszakban színesítették az edzéstervüket és mélyítették a ló-lovas kapcsolatot.

Legnagyobb örömünkre a póniállomány gyarapodott: Fehérkének társa lett, Vivien, illetve Gáláns herélt pónink is a csapatot színesíti. Komoly reményeket fűzök hozzá a versenyzés terén, mert nagyon jó képességű és szép mozgású patás.

Az első Tanyasi Filmklub nagy kivetítővel, pattogatott kukoricával és igazi lovas filmmel reményeim szerint hagyományt fog teremteni. A legnagyobb eseményünk decemberben az Évzáró- Karácsonyi Ünnep, igazi birkapörkölttel és orjalevessel, kedves meglepetésekkel és családias légkörrel. Tanítványaink hangszeren játszottak, majd énekeltünk és kézműveskedtünk, ha éppen nem a fenséges süteményeket fogyaszottuk a karácsonyfa alatt.

Nem bátorkodom felsorolni –hiszen csak a teljesség igényével kívánhatnám ezt-, azon szülők, családok neveit, akik segítettek bennünket mindenféle módon; jó szóval, szeretettel, tettekkel egész éveben, mert „a barátság az, mi megmutatja nekünk, hogy sem örömünkben, sem bánatunkban nem vagyunk egyedül.”

Hálásan köszönjük nekik.

Szász Annamária

2012. január 15.

Lovastúrát Újév Január 1-én. Mihamarabb jelentkezzetek, a lovak foglalása miatt.
A következő lovak indulnak:
-Csillag
-Fürge
-Sári
-Jedi
-Szedres
-Szépség
-Petra
-Lázadó
-Gáláns
2011.11.28.

Egy kicsit örülünk is és sírunk: Silver és Kreol nyugdíjba vonul. 
 
Egy jó helyre, menhelyre kerülnek és pihenősen töltik hátralevő éveiket. Köszönjük nekik a jó munkát és élményt!
 2011.11.27.

Új lovak érkeztek a lovardába az elmúlt hónapban: Fahéj a sárga nagyon magas herélt, Vivien póni kanca, akinek a hasában csikó növekszik,  és Gáláns a szürke póni.
2011.11.24.

Kedves lovasunk, Pál Fanni írását olvashatjátok az október 15-i lovasversenyről. Köszönjük az írást, általa ragyógóan átélhetjük ismét az eseményt.

 

Tartozok Szedresnek

Életem nagy álma az, hogy bizonyítsak valakinek. Nekem ez még sohasem sikerült. Arra, hogy amit szeretnék valóra váltsam 2009 november 7-én lett volna egy esélyem, amit elszalasztottam. Két éven keresztül nem volt erre még egy lehetőségem, vagy, hogy úgy mondjam rosszkor voltam rossz helyen. De 2011. október 15-ében egy kicsit reménykedtem.

Nagyon álmodozni nem mertem, hogy mi lesz, ha sikerül, mert amiben reménykedek, az sohasem történik meg. Dél körül véget ért az ügyességi verseny kezdő kategóriások versenye, és a bírók nekiálltak átrendezni a pályát. Az oktató engem és a többi lovast végigvezette az akadályokon. Közülük ismertem néhányat, és őket jobb, tapasztaltabb lovasnak tartottam magamnál.

Szólítottak a gyakorlópályára. Odaszaladtam a szürke paripához, és átöleltem a nyakát.

- Kérlek, pacikám… együtt menni fog! - suttogtam neki. A ló szinte félálomban volt. Szerencsére a kategóriámban csak én ültem rajta, úgyhogy volt időm felébreszteni. Szedres sohasem volt a gyorsaság világbajnoka, de határozottan gyorsan róttuk a köröket. Kicsit megijedtem, amikor az L folyosóból kilépett a bal mellső lábával. Másodjára viszont már ment, de a versenyen nincs második esély… Végigmentünk egy elképzelt a labirintuson, és a zsákutca is hibátlanul ment. Állásból vágtába is gyönyörűen ugrott. Én még gyakoroltam volna egy kicsit, amikor szólítottak a pályára.

Izgatottan baktattunk a kapuhoz. Az egyik lovas, akit én nagyon profinak tartok két perc negyvenét másodperc alatt teljesítette a feladatot.

Olyan gyorsan történtek az események, hogy hirtelen a szlalom közepén találtam magam. A labirintusban, Szedres nyaka meghajlott, mint a díjlovas lovaké. Hibátlanul teljesítettük a zsákutcát, és a következő hét akadályt is.

- Hibátlan lovaglást láthattunk, Pál Fanni ideje két perc negyven másodperc! - mondta a bíró. Amikor lementünk a pályáról érezni lehetett, hogy nem csak én vagyok tudatában annak, hogy sikerült. Szedres peckesebben lépkedett, mint előtte, és a boldogságtól csakúgy csillogott a szeme.

- Nem gondoltam volna, hogy, sikerülni, fog! Köszönöm!- mondtam a lónak, és ismét átkaroltam a nyakát.

Az örömtől repdesve ültem vissza a nézőtérre, még javában folyt a verseny.

Elérkezett az eredményhirdetés. Az ügyességi nehéz kategóriát kétfelé bontották, hogy ne legyünk együtt felnőttekkel. Nagyon izgultam. Sokan, akikről azt hittem, jobbak lesznek nálam nem lettek dobogósok.

A harmadik helyezés… Pál Fanni Ilona!- mondta a bíró. Nagyon boldog voltam. Sosem gondoltam volna, hogy sikerülni fog. Azt hiszem, tartozok valamivel Szedresnek.

 

Pál Fanni Ilona

2011.10.22.

Nagyszerűen sikerült a Tanyanap!
Jó hangulatban, érdekes előadásokkal, finom ételekkel gazdagítva tartottuk az Egy nap a Megtartó Magyar Hazáért rendezvényünket. A tanítványok sikeres bemutatója itt látható: http://www.youtube.com/watch?v=9MUdc1Fe4zo
Nagyon büszkék vagyunk rájuk, köszönjük a felkészülést!
2011.06.06. 

Készülünk lelkesen!
Június 4-én egész napos rendezvény várja a látogatókat.  Az előadások, gyermekprogramok mellett egy látványos lovasbemutatóval készülnek a következő lovasok: Bencsai Lilla, Chrenkó Petra, Dibáczi Vivien,  Nádasy Bence, Nádasy Marci, Pocskai Viola, Tamás Márkó. További sikeres felkészülést kívánunk nekik!
2011.05.18.


Eseménydús áprilist zártunk
A lendületes április hónapból két eseményt osztanék meg veletek. Elkezdődött az 'Első lépések' tanfolyam 29-én. Kis csoportban jó időben beszélgettünk a lovak viselkedéséről, megfigyeltük a lovak viselkedését ménesben és gyakorlati fogásokat is elsajátítottak a lovasok, ami a mindennapi élethez elengedhetetlenek. A következő foglalkozás megtanítja, hogyan ápoljuk a lovunkat tökéletesen.
A másik igen izgalmas eseményünk egy kétnapos zsámbéki lovastúra, április 30-án és május elsején zajlott.
Négy lovas indult szombat délelőtt a nagy útra. A lovasok: Sárit Házfalvi Zoli, Csillagot Tóth István, Fürgét István fia, Tóth Gergő lovagolta és a fekete Hollón Gyuri repkedett.  Délután Péter bácsival átmentünk, vittünk nekik takarmányt, vacsorát a lovasoknak, lovaknak egyaránt. Még vacsora előtt könnyesre nevettük magunkat a történeteiken, amiket átéltek. A visszautuk sem volt eseménytelen. Tekintve, hogy 'májusi eső aranyat ér', na ők kaptak belőle eleget. Csurom vizesen, de  biztonságban hazaértek. Én tapssal és büszkeséggel üdvözöltem őket. (Fotókat a Galériában láthattok hamarosan).
2011.05.02.

Csipke nagyon lelkes tanítványa Lillának
Lilla pónija, Csipke nagyon ígéretesen fejlődik. Fiatal csikó létére bátran közlekedik egyedül terepen, eljönnek hozzánk edzésre, türelmesen megvárja amíg Lilla elvégzi a teendőit a lovardában, majd hazamennek.
Ma már nagyon ügyesen vágtázott Lilla alatt, sokat erősödött.
A hétvégén kitettük a csacsikhoz és vidáman játszottak. A csacsik nagyon örültek a velük egymagas új barátnak.
2011.04.15.

Szép napot mindenkinek!
Tavasz van! A jóidő és határtalan lovaglás mellett a nagytakarítás időszaka ez, a lovardák életében is.
Önkénteseket keresünk a tavaszi nagytakarításhoz!
Mikor? 2011. április 22. péntek 9 órától egész nap!
Jöjjön akinek kedve van! Munka és móka, jó párosítás.
Még egy hír: már lehet szamaragolni is a két édes csacsin,  Fülesen és Micin.
Annyira kedvesek, és nagyon vicces felülről nézni hatalmas billegő füleit.
A viszontlátásra!
2011.04.15.

Üdvözlet Lovasok!
Nem tudom nem megosztani veletek, Méray Laura küldött egy képet magáról és Gyöngyiről. Mosolyt csal mindig mikor meglátom. A képet a honlapon találta Gyöngyiről, csak kiegészítette önmagával.

2011.03.16.


Néptánc és népi játékok Érden
Szeretném ajánlani nektek egy lelkes csapat tevékenységét kéthetente szombatonként Érden. Népi játékokat, néptáncot és kézműveskedést tanulhattok, gyakorolhattok kortól függetlenül,
10 órától 12 óráig várják szeretettel a játékos kedvű érdeklődőket. A foglalkozások ingyenesek, illetve illően támogatható. (egy kis anyagköltségért mindenki szabadon amennyit gondol)
Érd, Gellért u. 2. Albert üzletház emeleten jobbra
Érdeklődni: 06-30-814-75-38 CSörgőné Klári
2011.03.11.

Szárnyaltak a lovaink
Ma csodás tavaszi nap volt. Az első igazi. A szeles idő ellenére nyugodtan és kiegyensúlyozottan dolgoztak a lovak.
A mai nap kicsit rendhagyó volt. 5 ló dolgozott ma szabadonugróban: Rabló, Ménrót, Vezér, és két póni: Csipke és Fehérke.
A lovak nagyon hamar ráéreztek az ízére, és szép stílusban, higgadtan vették az akadályokat. Az ugrófolyosó a fedelesben volt megépítve. A legjobb kedvvel és lendülettel a Ménrót, Vezér és a Fehérke ugrott. A kicsi póni lábai, mint a puskagolyó és a feladattudata kiváló, mint aki mindig ezt csinálta. Stílusban a Rablóé és a Ménróté kifejezetten tetszett. Legközelebb készítek képeket, illetve az edzés megtekinthető.
2011.03.11.

Lilla Öröme, Csipke érkezése
Bencsay Lillával tegnap madarat lehetett fogatni. Vásároltak a szüleivel egy kicsi lovat, pontosabban egy nagyobb pónit. Lilla megszervezte ügyesen a dolgokat: hírdetés alapján elment, kipróbálta. Tárgyaltak, a szállítását, elhelyezését is megoldották. Petra és apukája vigyáznak Csipkére. A 3 éves póni nagyon kedves, hihetetlen békével, bizalommal szemléli a változást, az új gazda megjelenését. Jó helyről került, jó helyre. Az előző tulajdonosa is szépen bánt vele, Lillával is aranyélete lesz. Lilla maga fogja kiképezni.
Megtekinthetitek, láthatjátok majd kedd délutánonként és vasárnap egész nap.
2011.03.07.

Elűztük a telet, eljött a tavasz
A február 26-i farsangi móka igen jó hangulatban, sok kedves család érdeklődésével zajlott. A lovak türelmesen dolgoztak, az állatsimogatóban kisbárányt, lovat és szamarat lehetett simogatni. Palacsinta és fánk hegyek készültek, és a kézműveskedők is serényen alkottak. És az idő??!! Hetek óta nem volt olyan gyönyörű, szikrázó napsütés, hálásak voltunk érte.
Bencsay Lilla és Chrenkó Petra a bemutatót kétszer is bemutatta közkívánatra. (Egy telefonos felvétel készült, tekintsétek meg!)
http://www.youtube.com/watch?v=nUb7ChpaC-U
Zárásként egy kis hagyományos télűzést tettünk: kis papírra felírtuk, amitől megszabadulni kívánunk,és szalmakupac között elégettük azt.
Aki készített jó képeket a rendezvényről, kérem küldjön email-ben: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Elköszönnék egy nekünkvaló idézettel:

"Az embernek sem sikerülhet minden, még az Istennek is csak két dolog sikerült: a tavasz meg a ló."

Curzio Malaparte

Nekünk most mindkettő kijár, szeretünk tavasz, éljen a ló!
2011.03.06.

Kedves lovasok, lelkes szülők és érdeklődők!
Honlapunkon új "életkezdemény" fészkelődik, megszületik a blogunk.
Miért is? Ha nem is tudtok minden nap a lovacskák mellett szöszmötölni, bundáskenyeret rágcsálni velünk délben, vagy kecskéket hajkurászni, azért mi itt vagyunk, s a legfrissebb élményeket, eseményeket megosztanánk veletek.
Esemény pedig mindig akad bőven. Ha nincs, csinálunk magunknak.
Ahogy most is közeleg a farsangi móka egy hét múlva, szombat délután.
Mire számíthtunk? Jó időre:), lovakra:), lovglásra, meglepetés bemutatóra, állatsimogtó, bálaugrálás, kézműves műhely Andi néni irányításásval, vers és mesemondás Darabos-testvérek előadásában, finom fánkra Ilike néni, és más ügyes nénik jóvoltából, Ilcsi-féle isteni palacsinta és Péter bácsi jókedve csal mosolyt arcunkra.
Hívjátok meg, szeretettel várjuk barátaitokat, a szomszédokat, gyertek, s tegyétek őket lóra, hiszen még nem tudják, hol a földi "mennyország".
Dibáczi Vivient idézném, amikor is azt mondta: " Nincs lovaglás nevetés nélkül!" Akkor nevessünk. Ha ő mondja. Ő már csak tudja.
Szász Anna

Gyertek el egy
FARSANGI NYÍLT NAPRA
a sóskúti Tanyasi Lovasudvarba!


 

Szeretettel meghívjuk a lovakat kedvelő, lovaglás iránt érdeklődő gyermekeket, felnőtteket egy farsangi mókára.
A jelmezben megjelenő lovasok kétszer is lovagolhatnak!

VÁRUNK BENNETEKET SZÜLEITEKKEL
2011. FEBRUÁR 26-ÁN SZOMBATON  DÉLUTÁN 2 ÓRÁTÓL !

BELÉPŐDÍJ NINCS!
LOVAGLÁSI DÍJ NINCS!
BÁLAUGRÁLÁSI DÍJ NINCS!
ÁLLATSIMOGATÁSI DÍJ NINCS!
KREATÍV HOBBI DÍJ NINCS!
FÁNKEVÉSI DÍJ NINCS!
JÓKEDV VAN!

PONTOS CÍM :
Sóskútra vezető út – M7 alatt át, körforgalomnál egyenesen tovább kb 400m,  mielőtt beérnétek Sóskútra balra kanyarodjatok le. Földút, patak felett hídon át.
Időjárásnak megfelelően öltözködjetek!
Kérem, részvételi szándékotokat előzetesen jelezzétek sms-ben, vagy emailben.
 


LÓSZÁLLÍTÁS! Kettes lószállítóval, hivatásos sofőrrel Elérhető: +36-20-319-34-23 + 36-20-943-78-79 Sürgősségi szállítás, bármikor!